Ervin a ház sarkánál lapult meg, az ecetfa árnyékában, ameddig az egyébként is fakó, sárgás fényű utcai lámpa sugarai már nem hatoltak el. A közlekedési lámpa vezérlő szekrénye elég hangosan búgott ahhoz, hogy ne kelljen különös gondot fordítania arra, hogy nehogy zajt csapjon hangos zihálásával. 

A negyediken lakó Pétert várta, egy gázspray-vel a kezében, aki alaposan rászolgált a büntetésre, mint azt a Hang is megerősítette. Illetve nem is hang volt, amit Ervin időnként – bár az utóbbi időben egyre gyakrabban – hallott, illetve nem is hallotta. Egy bölcsen céltudatos felsőbb intelligencia közölt vele rövid-, illetve hosszútávú célokat, valamint néhány alapvetést a jó és rossz eloszlásáról a világban általában, és lényegesen konkrétabban, a közvetlen lakókörnyezetében. Ha hang lett volna, Ervin aggódott volna, és gyanút fog, hogy valami nincs rendben vele. De lehet-e bármilyen bajnak a jele egy ilyen bölcs döntnök, aki gondolatátvitel útján érintkezik Ervinnel? Nyilván nem. 

Péternek végtelen, konok ostobasága volt a bűne, ami miatt egyszerűen nem volt képes észrevenni az élet apró nehézségeit, amiket Ervin kimerítő részletességgel ismert, és nemtörődömségében minden sikerült neki. Ezért a (nem) Hang úgy határozott, hogy meg kell halnia, de végül egy rövid vita után abban maradtak, hogy ez kettejük közül Ervinnek jelentene aránytalanul nagyobb kockázatot, ezért végülis elég lesz, ha csak megsérül, mondjuk a szemén. 

Megérkezett a busz a megállóba, és jónéhányan leszálltak róla. Köztük volt Péter is, pedig neki lentről, a park felől kellett volna jönnie, az utcára vezető lépcsőket kettesével szedve, ahogy mindig is szokta. A többi leszálló utas között egy pillanat alatt szem elől tévesztette, aztán már csak a kapujukat hallotta fémesen csattani, ahogy becsukódott a negyedik emeleti szomszéd mögött. Ervint végtelen szomorúság töltötte el, ugyanakkor egy kicsit meg is könnyebbült. Nem olyan egyszerű csak úgy megtámadni valakit, bár biztos meg tudta volna tenni, csak most a körülmények nem úgy alakultak. Na majd holnap. 

Meggyőződött róla, hogy senki sem láthatja, és kibújt az árnyékból. Ekkor, a lámpa derengő fényénél észrevette, hogy bal vállán egy kb. négy húsz forintos alapterületű fecskefos nyugszik. Ahogy halk káromkodás közben megcsóválta a fejét, periférikus látómezejébe került a jobb válláról csordogáló, a bal oldalinál jóval kisebb, de tagadhatatlanul létező másik fecskefos. 

– Na erről beszéltem... – üzente a (nem) Hang.