A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Európai módon

2006. május 17. - suhodminyák

1998. nyarán egy hirtelen ötlettől vezérelve négyen autóba ültünk, és elgurultunk Szlovéniába. Késő este érkeztünk meg, így kézenfekvő volt, hogy szállást keressünk. Semmilyen előzetes tervünk nem volt ezzel kapcsolatban, de ha lett volna, az az lett volna, hogy megérkezünk, aztán keresünk valamit. Baljós előjelnek tűnt, hogy az utcák már 10-11 óra körül is kihaltak voltak, csak két lázadó gimnazista lányt láttunk egy lépcsőn ülve, csendesen beszélgetni.

 

 

Szállásnak valót sem nagyon találtunk, megkérdezni pedig értelemszerűen senkit nem volt alkalmunk. Végül rábukkantunk egy apartmanokat is kínáló kempingre, aminek az árszínvonala viszont aggodalomra adott okot. Két, illetve három ágyas szobáik voltak. Hátizsákos(nak látszó) turistaként, a lehető legnagyobb természetességgel javasoltuk az éjszakai ügyeletes srácnak, hogy bemennénk egy szobába négyen, aztán megoldjuk a dolgot hálózsákkal, polifoammal. Azt mondta, hogy nem lehet, mert ezek két, illetve három ágyas szobák, mi meg négyen vagyunk. Mondtuk, hogy értjük, és nekünk az imént említett konstrukció tűnik a legfrappánsabbnak a látszólagos ellentmondás feloldására. Nem értette. A szabályokra hivatkozott. Erre mi a helyzetünkre, pontosabban arra, hogy nekünk nagyon nem mindegy, hogy mennyit költünk; ő is fiatal, átérezheti a gondunkat. Továbbra is hajthatatlan volt.

 

Rutinos kelet-európaiakként kompromisszumos, úgynevezett európai megoldást javasoltunk, miszerint legyen mégiscsak egy szoba, de a felénél azért hajlandóak lennénk többet fizetni, járjon ő is jól. Ebbe sem ment bele. Erre megpróbáltuk a neki szánt hányadot kicsit felfelé mozgatni, de az istennek nem akarta megérteni, hogy ez milyen jó, kölcsönösen gyümölcsöző üzlet lenne. Végül kifizettük a két szobát, és maradt még annyi pénzünk, amiből másnap még tudtunk egyszer enni, meg tankolni a haza útra.

 

 

Ezek a szlovénok valahogy nem olyanok voltak, mint mi. Nem akarták rugalmasan kezelni a felmerülő problémákat, a szabályaikat akarták mindenáron követni, képtelenek voltak felismerni a saját rövidtávú érdekeiket. Be is vezetik az eurot 2007-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr925031153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boca · http://www.VRtheworld.com 2006.05.30. 10:23:37

Ezek után végképp rejtély, hogyan bírták ilyen sokáig egy országban a szerbekkel és horvátokkal.
süti beállítások módosítása