Gyerekkoromból az rémlik, hogy csapásként éltem meg, ha magyar film ment a TV-ben, és a közvélekedés is az volt, hogy a nálunk készült filmek szarok. Na de az ember közben felnő, és elkezdi kapizsgálni a könnyed szórakozás és a művészet közötti különbséget. Töretlen fejlődésembe vetett hittel,…

Nem csak hogy tudom, hogy így van, de egyenesen a kedvenc megállapításaim közé tartozik, hogy az ember vezető érzékszerve a szeme. Ezért is voltam kíváncsi a vakok életébe bepillantást engedő Láthatatlan kiállításra.       Az ott dolgozó fiatal, nem látó vezetőink…

  A Twilight Zone ’80-as évekbeli sorozatában pár epizód az ’59-ben indult széria egy-egy részének felújítása. Az esetek többségében a dolognak nincs semmi értelme, mert azon kívül, hogy színes lett a kép, nincs hozzáadott érték. Egy epizód rémlik, ami valahogy jobban sült el, mint az eredeti, de…

  Pár éve Veszprémben voltam a Múzeumok Éjszakáján. Egy figurának újszerű ötlete támadt, és azt találta ki, hogy legyen a festményeket bemutató teremben tök sötét, ő pedig ahogy beszél a képekről, egy lámpával fogja irányítani a figyelmünket, és mindig csak azt…

  Gyerekkoromban nem volt ugyan érdemi rálátásom a nemzetközi zenei életre, de hamar szemet szúrt, hogy míg a világ normálisabb részén alkotó zenészek már évtizedek óta teljes átéléssel gitárokat döfnek a lábdobok közepébe, össze-vissza rohangálnak a színpadon, és a rövidtávon elképzelhető…

Kiefer Sutherlandnek már az apját is kellemetlenségként éltem meg, de a srác létezését aztán tényleg sehogy sem tudom feldolgozni. A 24-be egyetlen egyszer pillantottam bele. Amikor láttam, hogy ez a tejfölös képű Tom & Jerry Kid a főpusztító, elszállt minden remény, hogy komolyan vegyem a…

Már vagy egy hónapja bejelentkeztünk, és a hétvégén eljutottunk az Olimpiába. Ez egy görögösem berendezett kis étterem. Azért görögös, mert úgy maradt, miután az előző tulajdonos elengedte a kezét. A „kávézó” kitételre ugyanez vonatkozik. Egyébként gasztronómiai fellegvárnak szánják.   Az…

Csak most jutottam el életem első Garbiel García Márquez könyvéig; a Száz év magány-nyal kezdtem. Rögtön a könyv elején megtetszettek a furcsa, öntörvényű szereplők, akik a normálistól rendre valami egészen lényeges dologban, valami egészen komoly mértékben tértek el.   Márquez története igazán…

  Hadd legyek én hétszáznegyvenharmadik, aki ír valamit a tegnapi AC/DC koncertről. Vallásos élmény volt. Engem egészen elképeszt az, hogy olyan emberek, akik bő harminc éve masszívan sztárok, ilyen természetességgel tudnak megmaradni normális embernek. Furcsa ezt leírni, mert már miért ne…

  Senkit nem bátorítok, hogy megnézze a Frost/Nixon című filmet még akkor sem, ha azt gondolom, hogy – az általam amúgy soha, sehogy, egyetlen pillanatra megnyilvánulni nem látott – Nixont játszó színész nagyon jó volt.     Egy jelenet viszont megragadott. Az ábrázolt, létező jelenség…

Már korábban is hallottam, hogy Clint Eastwood újabban filmeket rendez, de nem volt tapasztalatom róla, hogy miféléket. Most megnéztem a Gran Torinot.   Eastwood egy Koreát megjárt, megkeseredett, elidegenedett, kellemetlen vénembert alakít, akinek a környékét (pont) koreai bevándorlók lepik el.…

Sosem próbáltam titkolni, hogy Móricz Zsigmond művészetének befogadása gyakran komoly erőfeszítésembe kerül. Ennek számtalan oka van – és ezek egy részét nyilván magam sem látom. Amivel – az említésen túl – most  nem akarok foglalkozni, az az idegesítő, felsőbbrendű bölcsességgel telinek hazudott…

  Elkezdtem olvasni Bolesław Prus – A fáraó című könyvét. Iszonyú nehezen kezdődött; ha óvatosan akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy nem olvastatta magát. Közismert tény ugyanakkor, hogy sok könyv unalmasan indul (ez akárhogy is, de hiba), de aztán valahogy elmélyül, az ember meg belesüpped,…

1988-ban bekötötték hozzánk a Sky Channel, a Super Channel és a SAT1 műholdas adókat. Egyik legfényesebb emlékképem ebből az időszakból a Super Channelen futó The Twilight Zone című sorozat. Az akkor vetített részek ugyan ijesztőek voltak, de ötletességük, hangulatuk magával ragadott.   Nemrég…

Elolvastam az Egy zöldfülű antropológus kalandjai című könyvet. A szerző (Nigel Barley) egy kameruni törzsnél, a doajóknál szerzett tapasztalatairól ír nem annyira antropológiai igénnyel (nyilván úgy is írt a témáról), hanem a kíváncsi átlagember érdeklődésére számot tartó módon.   Tetszett a…