Ahogy látom, sok szülő egész egyszerűen elfelejti, hogy milyen volt gyereknek lenni, milyen volt először látott dolgokban felfedezni a csodát, a gyerekek pedig értelemszerűen nem tudják, hogy milyen a felnőttek világa. A párhuzamos univerzumok sokszor csikordulva, konfliktusok árán, türelmetlenségtől feszülve fordulnak többé-kevésbé azonos irányba.
Mindig felüdít látni, amikor nem ez történik. Ma az egyik utcasarkon feltárt munkagödörnél vízvezeték becsatlakozást installáló munkásokra lettem figyelmes. Tőlük egy lépésre egy apa, kezében talán játszótéri eszközöket tartalmazó szatyorral ácsorgott a lábbal hajtós műanyag motorján ülő kisfia mellett.
Teljesen beszippantották a munkálatok: megbabonázva bámulta, ahogy a több arasznyi átmérőjű cső a helyére kerül, és létrejön a külső és belső rendszer kapcsolata. A kisfiú mindeközben futólag, szinte hanyagul ellenőrizte a motorja műszaki állapotát, majd a kormányra dőlve oldalra fordította a fejét a park irányába, és türelmesen várva, nyugodtan szemlélte a kilencven fokkal elfordult világot.
