Számos jelét tapasztaltam annak, hogy az új iskolám szigorúbb hely volt az előzőnél. Még nem voltam ott egy hónapja, amikor egy álmos reggelen, a nulladik óra előtt a nyíló öltözőajtó elől hirtelen hátralépve bevertem a fejem a gázcső csonkjába. Csak tompa zsibogást éreztem, és amikor egy perccel később Feri szólt az öltözőben, hogy véres a derekam, nem is értettem, hogy miről beszél.
Odanyúltam a derekamhoz, és tényleg bőven véres volt. Rövid gondolkodás után kissé meglepve értettem meg, hogy felrepedt a fejbőröm, onnan folyt le a vér egészen a derekamig. Egy kicsit megijedtem, de örültem is, hogy a tornaórát megúszom. Magamhoz vettem a tornazsákomat, és elindultam a tanári felé. A földszinti folyosón aztán vagy fájni kezdett a fejem, vagy csak az ijedtség miatt hittem, hogy fáj, nem tudom, mindenesetre megszaporáztam a lépteimet, és a lépcsőket kettesével szedve futottam fel a tanárihoz. Az emeleten egy ügyeletes állított meg azzal, hogy menjek vissza a földszintre, és jöjjek fel szépen: futni és kettesével venni a lépcsőket külön-külön is tilos.
Lementem, és feljöttem újra, így már megközelíthettem a tanárit. Kopogj, köszönj, kérj elnézést! – olvastam az ajtóra függesztett táblán. Kopogtam, megvártam, hogy szólítsanak, benyitottam, köszöntem, elnézést kértem, majd elmondtam, hogy mi történt.
A tanárok bosszúsággal kevert rezignáltsággal nyugtázták a történteket. Végül a technikatanár állt fel egy fájdalmas sóhajt kipréselve magából, rám se nézve megcsóválta a fejét, és intett, hogy kövessem. Leballagtunk a lépcsőn, végig a földszinti folyosón, le az alagsorba, el az öltöző mellett. Egy vasajtóhoz értünk, aminek a kulcsát a technikatanár hosszas silabizálás után azonosította egy nagy kulcscsomón.
Bent dohos szag és nedves, fent boltozatosan összezáródó téglafal fogadott, de meglepően meleg volt a folyosóhoz képest. A helyiség légópince lehetett valaha. A technikatanár felkapcsolt egy huszonötös izzót, és belépett egy kisebb kamraszerűségbe. Intett, hogy menjek utána, majd egy szó nélkül megfordított, aztán érzésre egy frottír törölköző egy darabjával megtörölte a sebemet.
Meg akartam fordulni, de nem engedte. Valamit matatott a hátam mögött, majd erősen megfogott, megcsípte a fejbőrömet a sebnél, aztán nagyon éles, az ujjaimig sugárzó fájdalmat, és égett haj szagát éreztem. Ekkor már reflexből megfordultam, és egy ódivatú forrasztópákát láttam meg a technikatanár kezében. Csak mintegy mellékesen intett, miközben kihúzta a konnektorból a pákát, hogy mehetek. A félreértések elkerülése végett aztán hozzátette szóban is, hogy „Mehetsz öltözni”.
Kikóvályogtam a folyosóra, amit most nagyon hidegnek éreztem, és azt vettem észre, hogy az ujjaim is egészen el vannak fehéredve. Annyira fáztam, hogy remegni kezdtem. A seb égni és lüktetni kezdett. Nem sírtam, de folytak a könnyeim, és az orrom is. Biztos valami idegi összeköttetés... Gépiesen átöltöztem, és elhűlt kezeimet dörzsölgetve kopogtam be a tornaterembe. Köszöntem, elnézést kértem, de nem tudtam elmondani, hogy miért késtem, mert a tornatanár azzal intett le, hogy nyomjak huszonöt fekvőtámaszt, aztán álljak be a többiek közé futni. Ahogy a kezem a parkettához ért, a futó osztálytársaim lépteinek ütéseit a sebemben éreztem.
