Egy kisebb társaságot figyeltem messzebbről. Nem ismerték egymást, csak most elegyedtek szóba. Az egyik egy felháborító esetet emlegetett fel: egy BMW-s az IKEA előtt beállt egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyre. Rövid történetét támogatóan háborgó morajlás kísérte, majd egy másik tag említette, hogy ő gyakorlatilag ugyanilyen esetnek volt a szemtanúja: egy BMW-s egy rokkantak részére kijelölt helyre parkolt – még annak idején – a Budai Skálától nem messze. A méltatlankodó búgás, ha lehet, még erősebb volt, mint az eggyel korábbi történet esetében. A harmadik se maradt adós a maga megfigyelésével: Ő meg azt látta a saját szemével, ahogy egy BMW-s állt oda, ahova a tábla és a felfestés szerint csak mozgássérülteknek lenne szabad. Ezt már szinte el se akarták hinni a többiek, úgy csóválták a fejüket; ilyen már tényleg nincs. Az újabb elkeseredett csettegések után mindhárom megszólaló a negyedik tag felé sandított fél szemmel, de annak semmilyen, az iméntiekhez fogható eset nem jutott az eszébe, így némi kínos csöndet követően elbúcsúztak egymástól, és ki ki ment a maga dolgára.