Egy agykutatásról szóló konferencián bemutattak egy számítógépes módszert. A képernyőn rövid időre megjelenik pár szám, majd mind eltűnik. A kísérleti személynek meg kell jegyeznie azok nagyságát és elhelyezkedését. Kicsit később üres körök követik őket, melyekre a számok növekvő sorrendjében kell rákattintani. A módszer – a szoftver forgalmazója szerint – az agy, a test többi részéhez viszonyított életkorát méri; azaz megmondja, hogy gondolkodásunkért felelős szervük fiatalabbnak vagy idősebbnek hat-e, mint mi magunk általában véve.

– Maga szerint megalapozott ez a módszer? – kérdezi a konferencia egyik résztvevője egy másiktól a szünetben.

– Ebben a formájában nem. Talán a fittséget mérheti valamelyes pontatlansággal, annak is inkább csak egy parányi dimenzióját. Ha már az életkorral akarjuk összefüggésbe hozni, maximum annyit mernék sejteni, hogy a fiatalok, de különösen a gyerekek jobban teljesítenek ebben a feladatban, mert az ő agyuk a felnőttekénél sokkal inkább nagy mennyiségű információ – akár szűrés nélküli – befogadására van kiélezve. A felnőttek kevésbé képesek az ilyen finom részleteket megfigyelni és elraktározni, sokkal inkább hagyatkoznak a szintetizálás, és a logikai összefüggések keresésének módszerére, semmint a statikus információk összefüggésrendszerbe nem ágyazott elraktározására.

– Hm. Érdekes, amit mond. Maga valamelyik gyártó cégtől van, vagy agykutató?

– Egy főleg birkaagy specialitásokat készítő étteremben vagyok segédszakács.