Az Ajanta barlangok meglátogatása napjának estéjén elhatároztuk, hogy nem hagyjuk ki a poor man's Taj Mahal (gúny)névre keresztelt épületegyüttes megtekintését sem. Ez az Auranghabad szomszédságában lévő épület arról híres, hogy pontos mása a híres Taj Mahalnak, azzal a különbséggel, hogy szerényebb anyagokból és kisebb méretben építették meg.

Mind az öten egy riksába ültünk: egy elöl a vezető mellett, hárman hátul az ülésen, Lilla pedig ölben. A motor egész jól bírta az emelkedőket, de a rugózásban nem maradt tartalék, azt ülőgumókkal és farokcsonttal pótoltuk. Megérkezésünk előtt a sofőr elmesélte az épület eredetije építőjének híres történetét, akiről a munkálatok befejezése után gondoskodtak, hogy soha többet hasonlóan szépet - vagy akármit - ne tudjon építeni. Megállapodtunk, hogy a parkolóban várja visszatértünket.

Olvastuk a Lonely Planetben, hogy az épületegyüttest meg lehet közelíteni hátulról is, ahonnan szintén elég jó rálátás nyílik, mégha a kertbe bemenni nem is feltétlenül lehet, pontosabban szabályosan semmiképp. Magyarok lévén kézenfekvő volt, hogy ezt az ingyenes opciót választjuk. Elindultunk a kert bal oldalán, és végigsétáltunk azon a kis utcán, ahol putri jellegű viskókat, önfeledten játszó, koszos gyerekeket, a dolgukra siető motorosokat, a szabad mozgáshoz való jogukat érvényesítő disznókat és tyúkokat láttunk. A kerítés végénél kis dzsindzsáson vágtunk keresztül. Itt nagyjából egyértelművé vált, hogy nem lehet többet látni, mint szemből, de kétségtelenül a hátsó részt lehet megfigyelni.

Épp a fenti tanulságot vontuk le, amikor a sofőr - a helyiek tájékoztatása alapján, meg mert csak mi öten voltunk turisták a környéken - ránktalált, és lélekszakdva rohant utánunk olyan tekintettel, mint a gondoskodó osztályfőnök, aki észrevette, hogy kedvenc diákja éppen otromba hibát vét a matematika érettségi tétel kidolgozása közben. Elmondta, hogy innen nem sokat láthatunk, hanem pontosan azért vitt minket a főbejárathoz, és mellesleg a pénztárhoz, hogy ott bejuthassunk és alaposan megnézhessünk mindent. Visszakullogtunk vele a riksáig, ő levitt minket a kiindulási pontra, és az életképtelenségünkön csodálkozva, szájbarágósan, de kedvesen megmutatta a bejáratot, és a pénztárat. Kifizettük az egyébként vállalható ötszáz forintos fejenkénti belépőt. Ha ezt korábban megtesszük, még szürkület előtt bejutottunk volna és szebb fényképeket tudtunk volna készíteni.