Ajantában és Ellorában is szembesültünk azzal, hogy külföldiek, illetve fehérek csak elvétve fordultak elő, de ezeken a helyeken belföldi turistából rengeteg volt. Találkoztunk családokkal, párokkal, magányos kultúra-kedvelőkkel és - meglepő módon - gimnazista korú csapatokkal is, akik a jelek szerint saját akaratukból látogatták meg a Világörökség részét képező barlangszentélyeket: nem láttuk a környékükön az őket kényszerítő történelemtanárukat. Pedig, saját gyerekkori emlékeimből kiindulva, ez a körülmény annyira gyanús, hogy kifejezetten figyeltem, hátha mégis előkerül egy fa mögül, vagy a diákok közé rejtőzve egy oktató.

Életemben először éreztem azt, amit '83-ban érezhetett egy fekete vendégdiák a Veszprémi Nehézvegyipari Egyetem parkolójában: csodaszámba ment bőrének színe. Tátott szájjal bámultak minket, és eksztatikus lelkesedéssel fényképezkedtek velünk. Lillának egy karonülő csecsemőt is a kezébe adtak, és úgy fényképezték le, de az is nagy boldogság volt számukra, ha mi örökítettük meg őket; az eredményre gyakran már kíváncsiak sem voltak. Egyik alkalommal, amikor egy társaságból már 4 fotózást szenvedtem el, előkerült egy halkszavú fiú is, akit szintén meg akartak jutalmazni ezzel a lehetőséggel. Csak lesütött szemmel állt, nem szólt egy szót sem. De a szóvivőjük, illetve kapcsolattartójuk (egy osztálytársuk), aki velem közvetlenül érintkezett, kérő arckifejezést vágott, és magyarázólag csatolta a kéréséhez, hogy he is a good boy (derék srác). Ha kis gonosztevő lett volna, akkor is hagytam volna végül lefényképezni magam vele, de így aztán tényleg nem mondhattam nemet.

A másik, őket lelkesítő, minket elcsigázó szenvedélyük a kézfogás volt. Ezek egy részét el lehetett kerülni úgy, hogy a náluk használatos, a mellkas előtt összesimított tenyerekkel maghajlás formulát alkalmaztuk. Volt, akinek erre felcsillant a szeme, és hasonlóképpen cselekedett, volt aki olyan fénnyel a szemében mosolygott, mint aki érti, hogy miért választottuk ezt az utat, de olyan is, aki megsértődött. Az egyik közülük meg is kérdezte, hogy mi a bajom. Azt mondtam neki, hogy sajnálom, de a hatszázegyedik azonos kérést már nem tudom teljesíteni. Nem sajnált meg, továbbra is neheztelt rám.

Ő is egy belföldi turista. Az Osztrák Bajusz Szövetség nagy erőkkel keresi.