Az utcán lépkedve még mindig a hontalanok sorstragédiájáról szóló, döbbenetesen megrázó film hatása alatt álltam. Azon gondolkodtam, hogy én mit tehetnék, hogy segíthetnék. Az előtörni készülő sírás hideg marokkal szorította a torkomat. Még akkor sem jött ki hang rajta, amikor hazaérve a kapualjban lebzselő, gyanús hajléktalanra akartam rákiáltani, hogy hordja el magát.