A klub belső termében ülő testes csöndet csak az újságolvasással járó halk neszek, és lusta fészkelődések zaja ellenpontozta valamelyest, amikor az egyik bőrfotel süppedős mélyéről egy gondatlan mozdulat nyomán ropogós fing hangja tört fel. A testes csönd egy szempillantás alatt vákuumszerű, siket ürességgé élesedett. Az újságokat tartó kezek szoborrá merevedtek, a lélegzetek bennragadtak.
Noha egyetlen szempár sem szegeződött a süppedős bőrfotel mélyén ülő illetőre, a rá irányuló osztatlan figyelmet szinte tapintani lehetett. Az érdeklődés középpontjába sodródott férfi néhány pillanatnyi kétségbeesett, bénult tehetetlenség után hanyag fészkelődést tettetett, hogy az iménti hang szakasztott mását előállítsa, és így tegye egyértelművé, hogy az előbb is mindössze a pantalló és a bivalybőr sajátos kölcsönhatása nyilvánult meg.
A próbálkozást siker koronázta. A megfigyelők – talán egyfajta csalódottsággal – újra újságjaikba merültek, az illető pedig egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve, mintha fészkelődése eleve, a kezdetektől fogva ezt a célt szolgálta volna, felállt és méltóságteljes lassúsággal elindult az ajtó felé, nehogy egy intenzív légörvénnyel szétterítse a fing szagát.
