Megvan a száz riffem, ráadásul az utóbbi napokban kitaláltam vagy hármat. Ahogy játszom őket (a régebbieket is), kétfelé válnak energia szempontból. Van pár, ami legalábbis engem bepörget, és ha játszom egy darabig, kis túlzással transzba esem, és nem tudom nem ütni a ritmust a lábammal. Optimista forgatókönyv szerint ezekből lehetne igazán jó számokat írni.

Ennek, a reményeim szerint a fenti kategóriába tartozó a riffnek a kitalálása közben pedig megint rájöttem valami triviálisra, ami elképesztő, hogy nem volt azonnal nyilvánvaló, de mostantól igyekszem majd jobban résen lenni. Az történt, hogy az első futam(?), egy G akkord lefogásából táplálkozik, de abból csak a három legvékonyabb húrt használom. Lefogtam a G-t, pendítettem a hármat, aztán át A-ra. Jól ment, nem volt semmi gond, de aztán egy idő után rájöttem, hogy tökfölöslegesen strapálom magam az átfogással, amikor szó szerint kisujjal is megoldható a kis E húr lefogása.

Hátha innen virágzik majd ki valami kreatív húr- és ujjhasználat, ami az első tyúklépést jelentheti a virtuozitás fényes, a végtelenbe tartó ösvényén.