A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Sakkpartnerek

2015. október 08. - suhodminyák

Ismeretségem Gyula bácsival évtizedekkel korábbra nyúlik vissza. Sakkpartnerek voltunk az öreggel. Ami azt illeti, én mindig csak, mint öreget ismertem. Öreg volt akkor is, és most is csak pont annyira tűnik öregnek.

Ez persze csak a látszat. A háza például egy álltó helyében öregedett meg. Minden ugyanaz rajta, de minden össze van roskadva, fényét vesztette, esetleg rohad. Az öreg úgy él ott mintha nem is létezne. Minden úgy néz ki, mintha egyszerűen otthagyták volna negyven évvel ezelőtt.

Megszokásból járok hozzá, és mert látni szeretném, hogy minden rendben van. Én vagyok az utolsó sakkpartnere, mindenki más elpárolgott vagy meghalt. Szombatonként megyek, illetve szeretek ott lenni, amikor az orvos havonta meglátogatja.

Az orvos, illetve az orvostudomány csak kis részben érti, hogy mi történik Gyula bácsi fejében. Az időtlen idők óta változatlan környezet, és a városban mindig azonos útvonalai megmagyarázzák, hogy hogy tud még önálló életet élni (rutinból), de a CT óta, ami az agya gyakorlatilag totális elszivacsosodását mutatta ki, tulajdonképpen az sem világos, hogy beszélni és járni hogy tud, nemhogy az, hogy legendás sakkmesteri kvalitásai hogy maradhattak érintetlenek.

Akárhogy is: Engem felismer, de úgy tűnik, senki mást nem. Fogalma sincs, hogy milyen évet írunk, hogy egyáltalán melyik országban élünk, vagy hogy mi az, hogy életkor. Viszont minden áldott szombaton megsemmisítő vereséget mér rám sakkban, pedig nem az a tervem, hogy fals emberségből nyerni hagyjam.

Pontban tízkor szoktam érkezni. Mindig viszek ebédnek valót: Gyula bácsi csak farhátat vesz, és azt se készíti el. Szerencse, hogy be van fizetve a Kultúrházba ebédre és uzsonnára (ez utóbbit kis műanyag dobozban kapja meg).

Felvágom a hagymát, olajra dobom, megpucolom a zöldségeket, és párolni kezdem őket, a héjakat a kerti komposztálóba dobom, aztán a megsózott húst sütni kezdem a megdinsztelt hagymán, majd fokhagymát pirítok alig észrevehető barnára, ráöntöm a rizst, röviden összesütöm őket, majd nekiállok elmosogatni.

A szekrénynek, amiben az edények vannak, háború előtti szaga van. A szú járatok is évtizedesek benne, emberemlékezet óta nem volt új lakója. A tompa fényű, az örökkévalóságnak gyártott porcelántányérok girbegurba toronyként magasodnak a polcra simított, mára már okkersárga újságpapíron – talán a hetvenes évek közepéről, amikor Gyula bácsi felesége meghalt, és az új funkciót nyert papírokat nem cserélte többé senki.

Az elmosott, újra csillogó tányérokat a szárítóra teszem, lezárom a gázt a rizs alatt, megkeverem a húst, felöntöm két decivel Gyula bácsi másra nem igazán alkalmas házi borából, takarékra veszem a lángot alatta, és mindketten kimegyünk a kertbe.

Én füvet nyírok, vagy a lehullott gyümölcsöket szedem, gereblyézem vagy lapátolom össze. Az öreg elengedte a kerti fák és bokrok kezét nagyon régen. Ezt a többségük túlélte, és beállt egy kis ökoszisztéma, amit majd’ szétvet az életerő. A gyümölcsök tört részét eszem meg vagy viszem el, a többi a kert hátsó sarkában rohad el. Gyula bácsi számára nem is léteznek. Mi lenne, ha még ez is vissza lenne forgatva a földbe?

Gyula bácsi ez idő alatt mindig a fészerben ténykedik. Ellenőrzi, hogy a rozsdás kerti eszközök és egyéb szerszámok mind megvannak-e és a helyükön vannak-e (és persze mindig mindent rendben talál), majd azt is akkurátusan leellenőrzi, hogy én minden szerszámot oda teszek-e vissza, ahonnan elvettem.

Ezek után megebédelünk. Ez jó darabig eltart. Gyula bácsi mindent darabra eszik. Csak villát használ, mégpedig úgy, hogy a leglehetetlenebb szögben nyúl a kiszemelt falat felé, majd megböki azt, és félig a szájához emeli úgy, hogy a hús szó szerint egyetlen roston függ a villa hegyén, majd eltátja a száját, és ráhúzza a fejét a falatra. Amikor végzett a hússal, hasonlóképpen számolja fel a rizskészletet, majd a zöldségeket.

Régebben palacsinta is volt, hogy de Gyula bácsinak beragadt egy szokása korábbról, miszerint valamilyen virtust akar kivágni. Így lett egyszer mind fizikailag, mind lelkileg nagyon rosszul, amikor azt vállalta, hogy negyven lekváros palacsintát fog megenni egy ültő helyében. Még a húszat is alig hagyta el, amikor nem ment tovább, de ő nem akarta feladni, úgyhogy fizikailag kellett megakadályoznom öngyilkos terve keresztülvitelében.

Úgyhogy évek óta kávézással zárjuk az ebédet, majd mindketten szundítunk egy jó fél órát. Az öreg, miután felébred, egy kicsit zavartnak tűnik. Vizeskék szemeit ide-oda rebbenti, még mintha az is megfordulna a fejében, hogy én egyáltalán ki vagyok. Aztán mintha az emlékeiben kutatna hosszasan. Végül megkérdezi, hogy van-e kedvem egy sakkpartihoz. Én mindig igent mondok. Játék közben egészen megváltozik. Mintha korábbi életében félretett volna bizonyos mennyiségű ép értelmet, amit ilyenkor használ fel darabonként. Ha például látja, hogy felcsillan a szemem egy vélt lehetőség láttán, alig láthatóan elmosolyodik. Így ad egy kis előnyt, hogy tovább tartson a játszma. Ebben a molyosban benne van minden emlék, amit fiatal koromból őrzök a kapcsolatunkról, amikor nem csak sakkozni tanultam tőle. Ilyenkor úgy tűnik, mintha semmi nem változott volna, mintha minden örökké tartana.

Az elkerülhetetlen vereségemmel záruló parti után összeszedem az edényeket, és a konyhába indulok velük, de Gyula bácsi szinte ijedten néz rám, és azt mondja, hogy hagyjam csak, majd ő elintézi. Ki is viszi a konyhába. Én addig meglocsolom a virágokat, aztán beköszönök neki. Épp ekkor végez a tányérok fényesre nyalásával. Ahogy nagy gonddal visszateszi őket a helyükre, rám se néz, csak int. Találkozunk jövő szombaton.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr67950644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása