A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Testépítés - léleksorvasztás

2015. szeptember 03. - suhodminyák

Az edzőteremben, ahova most járok néha kicsit több a tréner, mint az alapértelmezett látogató. Relatíve lassan állt össze a kép, mert először azt láttam, hogy szemmel láthatóan haladó férfiak és nők egymásnak segítenek olykor a legegyszerűbb gyakorlatok kivitelezésében is, majd azt, hogy valamivel később ezen interakciók segített szereplője szakértőként lép fel egy ránézésre kezdő teremlátogatóval szemben.

bad-personal-trainer.jpeg

Azóta fél szemmel, kedvtelésből figyelem a jelenséget, mivel nekem ez egyfajta csoda. A gyúrásban tényleg nincs több, mint amit az ember egy ebben kicsit előrébb járó haverja maximum három alkalom alatt el tud mutogatni. Aki ezen túl (illetve szerintem egyáltalán) fizet ilyesmiért, az az idióta-sznob mátrix egy vagy több mezőjét foglalja el.

Tegnap volt először, hogy fülhallgató nélkül mentem edzeni, így nem csak kép-, hanem hangelemzést is tudtam végezni. Vagy négy edző dolgozott éppen, többen közülük egyszerre két-három nebulóval. Az oktatás dióhéjban abból állt, hogy a tanulók bénáztak, mire a tréner – leggyakrabban a költői kérdések eszközéhez nyúlva – megalázta őket. Most mit csinálsz? Te hallottad, amit mondtam? Vagy akár: Te hülye vagy?

Az én meglátásom szerint ennek a dolognak két oldala van: egy szomorú, meg egy annál valamivel szomorúbb. Eleve méltatlan, hogy egy ember természetesnek tekinti, hogy így beszélhet egy másik emberrel – pláne úgy, hogy az még fizet is neki ezért. De ennél sokkal lehangolóbb volt látni a tanítványok reakcióját. Olyanokat válaszoltak, hogy „Ó, bazmeg, de hülye vagyok tényleg”, meg „Nem igaz már, hogy mindig elbaszom”, stb, illetve készségesen nevettek az edző, az ő kárukra elsütött viccein, meg magukon és egymáson.

Kívülről nézve egyértelmű a képlet. Van a befutott, olvasni nem feltétlenül tudó, de valóban negyvenhatos bicepszű sikerember, akinek az ügyfélkapcsolati tanfolyam elvégzését igazoló oklevelét egy Schwarzegerrel közös fénykép helyettesíti, és vannak az erre a státuszra vágyó, szoftverhibás fiatalok, akik a remélhetőleg bekövetkező siker egy bizonyos fokán boldogan kezdik majd játszani a mester szerepet, azaz alázgatni a még be nem érkezett szerencsétleneket. A séma híresen működik a hadseregben, az autóvezetői tanfolyamokon, az iskolai kollégiumokban, satöbbi.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr67757944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása