A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Fodrász

2015. július 29. - suhodminyák

Taxisként ha egy fodrásznál vettem fel valakit, jó üzletre számíthattam, mert – főleg idős hölgyek – egészen esztelen távolságokat is hajlandók voltak megtenni, hogy ugyanahhoz a fodrászhoz járhassanak, akihez ’76-ban.

Ezek az utak általában kellemes beszélgetéssel teltek, időnként pedig nem várt tudás birtokába is jutottam. Az egyik hölgy például jóformán lehetetlen helyzetbe került, mert a volt fodrásza a folyón túlra költözött saját szalont nyitni, és magával vitte az ügyfél hajának a színkódját is. Ha ez nincs meg, nem lehet kikeverni pont azt az árnyalatot, amit a megelőző évtizedekben. A fodrászat és a hölgy is megpróbálták megtudni a régi hajszobrásztól, hogy mi is a varázslatos keverési arány, de az anélkül, hogy ezt kerek-perec megtagadta volna, végül soha nem árulta el. A nő ennek ellenére nem ment utána.

Az én hajam persze más tészta volt, annak csak a hosszából kellett visszavenni annyi csellel, hogy oldalt meg hátul kicsit rövidebbet kértem, mint fent. A színkód módosul magától: őszülök. Az első nő, aki a hajamat vágta, rögtön megértette, hogy mit szeretnék, miközben beszélgettünk egy kicsit, hipp-hopp végzett, és mehettem utamra. Na vele soha többet nem találkoztam, a többiek pedig mindig mind nulláról indultak, és közben is résen kellett lennem, hogy mit csinálnak. Nem is értem, hogy nők hogy mertek az ollójuk alá ülni.

A folyó másik oldalára költözésem után nem volt értelme ezeknél maradni, úgyhogy kerestem egy másikat a lakhelyemhez közel. Bementem az első fodrászatba, amit megláttam, majd ott azt mondták, hogy ők férfiakkal nem foglalkoznak, hanem a sarkon van valaki, aki meg pont nekik szolgáltat. Odamentem, és végig oda is jártam.

kenbarbershop.png

A figura egy hatvan éves, jamaikai apától és skót anyától származó sportfüggő volt. Nagyon kommunikatív volt, és mivel egyúttal értelmesnek és tájékozottnak is bizonyult, rengeteget beszélgettünk mindenféléről. Érdekelte Magyarország, érdekelte, hogy én hogy látom őket, beszélgettünk világpolitikáról, sportról, meg mindenről, ami szembe jött.

Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy mindezek nem működtek egyszerre az effektív munkavégzéssel. Azaz amikor történetbe kezdett – és jobbára ezt csinálta – szó szerint megállt a keze (benne az ollóval) a levegőben, majd az ollót le is tette, mert a gesztikulálásban zavarta. Így egy kilenc perces hajvágás végül átlagosan egy órát tartott.

A muksó alapvetően futott, de úgy, hogy versenyeken indult, és korosztályában gyakran nyert is. Ezen kívül biciklizett, síelt, illetve elkezdett úszni is. Én sokat úsztam régebben, úgyhogy – igaz, autodidaktaként, de – elég sok tudást szedtem fel, amiket meg is osztottam vele; ő meg futó okosságokat árult el nekem. Edzőhöz is járt, aki a mozdulatait atomjaira bontotta, és nulláról újra felépítette, hogy a nyílt vízi versenyen, ahova készült, érdemben tudjon szerepelni.

Az angolokról meglehetősen rossz véleménye volt. Ezt tanulhatta jamaikai apjától, skót anyjától, meg az élettől is. Liverpoolban például a taxisok azonnal felárat számolnak a feketéknek azzal, hogy azok soha nem adnak borravalót, így azt maguknak kell hozzáadniuk. Ettől aztán a feketék átverve érzik magukat (okkal), és majd hülyék lennének még borravalót is adni. Nem emlékszem már mivel, de egy rosszabb napomon sikerült kitapogatnom, hogy mi az a pont, amikor már ő is inkább angolnak érzi magát, mint kívülállónak, és gyanúsan nem siet egyetérteni azzal, amit mondok.

A legizgalmasabb dolog ezzel az emberrel kapcsolatban persze az volt, amit nem lehetett tudni róla. Mindig rögtön sorra kerültem nála, bár párszor előfordult, hogy közben jött valaki, akinek várnia kellett. Akárhogy is, az volt a benyomásom, hogy a borbély üzletéből befolyó pénz a sportbérleteit és ruházatát sem fedezhette.

Márpedig mindig mindenből a legprofibbat vásárolta, versenyekre nevezett és járt, évente kétszer ment el komolyabb nyaralásra, amikből az egyiknek feltétlenül tengeren túlinak kellett lennie.

Az egyik franciaországi síelésénél (de hasonlók máskor, máshol is előfordultak) első osztályú szálláson lakott, ahol a többiek mind arisztokraták és/vagy mágnások voltak, akiket leginkább az üzleti kapcsolatok építése és saját státuszuk örömeinek fokozott átélése motivált. Ezek az emberek megbolondultak, hogy tudhassák, mivel foglalkozik a fodrászom. Ő felháborodva mesélte nekem az egészet. Azt mondta az ilyeneknek, hogy ő itt pihenni van, nem munkáról beszélni, úgyhogy nem árulja el. Ezzel az őrületbe kergette a többieket. Volt, aki kitartással, volt, aki trükkökkel próbálta megtudni, hogy miből él. Mindhiába. Megérzésem szerint egyrészt szégyellte, hogy borbély, másrészt viszont mulattatta a titok körüli felhajtás.

Amúgy a rongyrázást megvetette, bár mindig mellénnyel súlyosbított, makulátlan öltönyben dolgozott, és egyszer elejtette, hogy ha most kapna egy Porsche 911-est, eladná, és venne egy használt Ford Fiestát az árából, a többit meg félrerakná, és/vagy értelmes dolgokra költené. Márpedig – tette hozzá – tudja, miről beszél, mert volt már Porsche 911-ese. A negyven éves borbély pályafutása alatt – teszem én hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr737662802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása