Egy idegen országba költözve az ember hamar rájön, hogy egy csomó dolog, amit a nyelvről tanult, nem pont úgy van, mást (is) jelent, és/vagy félreértésen alapul.
Magyarországon, amikor én tanultam, nem meglepő módon a melósok Angliájából indultak ki. Például a living room a munkásosztály nappalija, középen, meg feljebb „ugyanezt” a szobát már sitting roomnak meg receptionnek hívják, azaz annak a helyiségnek, ahol ücsörögnek, illetve ahol a vendégeket fogadják.
A híres ötórai tea a valóságban nem létezik. Teát itt bármikor, bárki iszik, bármilyen alkalomból: hazaért, beszélgetni akar, lassan indulni készül, megkívánta, zavarban van. A munkásosztály egyszerűen a késő délutánra eső étkezését hívja teanek. Ezt mások dinnernek nevezik.
Na de ez eddig egyszerű. A nehézség ott kezdődik, amikor olyan kifejezéseket használnak, amik elvileg nem stimmelnek. A magyar is tele van olyan szóösszetételekkel, meg ragokkal, amiknek, ha jobban belegondolunk, végül is nincs értelmük, csak mi tudjuk, hogy azt jelentik, amit, és kész.
Az angolok is tele vannak ilyenekkel. Ezekre ugyan gyanakvással tekintek, de azért igyekszem követni őket – persze folyamatosan morfondírozva, hogy most laza és modern, vagy egyszerű és igénytelen vagyok.
További csavar, hogy – úgy látom – ezek a dolgok nem is állandók az időben, hanem lenézett kezdés után beszivárognak a mindennapi, mindenki által beszélt nyelvbe. A hogy vagy? kérdésre az egyik adekvát válasz itt az, hogy I’m good. Ami furcsán hangzik, mert azt jelenti, hogy jó vagyok. (Kínált ételt vagy lehetőséget is lehet így visszautasítani jelezve, hogy jól megvagyunk / mindenünk megvan, ami kell, így is). Egy (egyébként amerikai) sorozatban hallottam a napokban, hogy valakit, aki a fentiek szerint válaszolt, kioktattak: Superman is good. You are well. (A Superman jó. Te jól vagy).
Egy írtől hallottam először, amikor egy feléje nyújtott kekszet hárított, hogy I’m sweet. Azt gondolom, hogy én valahol itt fogom meghúzni a határt.
Az amúgy magától értetődőre, azaz, hogy az itteni emberek pont annyira kompetensek a saját anyanyelvükben, mint a magyarok a magukéban (azaz korlátozottan), szintén csak akkor döbbentem rá, amikor egyre több helyen hallottam és láttam leírva bizonyos mássalhangzó kettőzéseket. A focussed (két s-sel) pont olyan, mint a magyarban a bakkancs, jappán, vagy a trónról letaszíthatatlan örök kedvencem, a sportolló.
