A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

All is Lost

2014. január 27. - suhodminyák

Még Rowan Atkinson egy elméleti alapozó művéből tudom, hogy bármilyen történés vagy cselekmény ismétlésszámának és/vagy gyakoriságának az eltúlzása a humor egyik forrása lehet. 

Ezért nevettem jól legutóbb például a Gravitáció című filmen. Mert nevetséges volt, ahogy a leküzdendő akadályok egyszer csak olyan tempóban kezdtek egymásba torlódni, hogy az a jelenet jutott eszembe Atkinson oktatófilmjéből, amikor az egyik támadó olyan sebességgel kezdi rugdosni a földön fekvő embert, hogy az addig vele váltásban rúgó társa már egyszerűen nem elég gyors, hogy lépést tartson, ezért csak zavartan próbál be-betalálni, de hát mindig a kollégájának a lába van ott. 

Na, az All is Lost nem ilyen. A film temérdek szívást vonultat fel, és elég életszerűen mutatja be, hogy ez szépen lassan is borzasztó kellemetlen, ahogy fokozatosan fordulnak egyre rosszabbra a dolgok, és a balszerencséket úgy követik a pechek, hogy az ember maga is fel tud idézni olyan periódusokat az életében, amikor hasonlóan alakultak a dolgai. 

A főszereplőről nem mondanak semmit, meg ő is csak kétszer szólal meg, ha jól emlékszem. Egyszer halkan, egyszer hangosan, és mindkétszer azt mondja, hogy baszd meg. Nem ok nélkül. Nekem teljesen koherens kép állt össze az emberről csak az alapján, ahogy viselkedni láttam a hajóján. 

allislost.jpg

Azt kell, hogy mondjam, hogy Robert Redford hibátlanul alakította a maga részét. Van ilyen ember, van ilyen helyzet, és a kettő találkozásából kábé az lesz, amit a filmben láthatunk. A film mai mércével lassú, de az ábrázolt szívás is nyolc napot ölel fel. Pont úgy néztem meg, ahogy két-három sör mellett meghallgatnám a történteket átélő képzett mesélőtől, hogy mi hogy volt. Nem kérdezgetnék bele, nem sürgetném, maximum azt mondanám, hogy szavadat ne feledd, amíg elmegyek gyorsan még egy sörért.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr295785759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.01.29. 08:05:49

"A főszereplőről nem mondanak semmit, meg ő is csak kétszer szólal meg, ha jól emlékszem."

Ez érdekes :)
Van ilyen? Nyolc napig egyedül, minden baj köt, és csak kétszer szólal meg hangosan?

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2014.01.29. 10:17:03

A (fő)szereplő anyanyelve angol, ami, ha káromkodásra kerül a sor, eléggé megköti a kezét. Igényes embernek tűnt; gondolom, nem akart volna további szóismétlésekbe bocsátkozni. ;-)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.01.29. 12:00:59

@suhodminyák:
:)
Nem is a káromkodásra gondoltam: az ember beszél, akkor is ha egyedül van. Beszél saját magának...
Vagy kell neki egy Wilson nevű focilabda például.

De az öreg halász is elég sokat beszélt, pedig egyedül volt...
Szóval fura.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2014.01.29. 12:08:13

@Hoppácska: Ez, gondolom, egyenlieg valtozik. En is biztos beszeltem volna valamennyit, de ugy kepzelem, hogy jobbara csendben lettem volna. Mar amikor nem karomkodom. :-)

Zakk (törölt) 2014.01.29. 20:58:24

@Hoppácska: már ne haragudj töltöttem hosszabb időt emberi társaság nélkül és egy büdös szót sem szóltam. Nem mindenki beszél saját magának vagy magában :)

Zakk (törölt) 2014.01.29. 20:59:04

egyébként van még ott beszéd.. " mayday maday maday:)
süti beállítások módosítása