Zsákutca, mindkét oldalon parkolnak, hely csak annyi, hogy igazából be kellene hajtanom a tükröket, de az nekem túl nagy fáradság, meg hát ebből a kocsiból nem is lehet érdemben kilátni, úgyhogy tükörből tolatva jobban járok – gondolom, és túlmegyek egy kicsit, besimulok a padka mellé, kiteszem a kocsi orrát, rükverc, a farával szűken, az elejével nagy karéjon ráállok az ívre, mint egy sínautó, és elkezdek befelé araszolni.
Az elején eléggé leköti a figyelmemet a manőverezés maga, de mégis észreveszem az idős házaspárt hátul, az utolsó előtti ház előtt. Ők is látnak engem. Megállok hát, és várom, hogy a találkozásunk virágba boruljon: hogy megtegyék azt a húsz métert, ne kelljen még a kisbusz mellett is eltolatnom.
Persze nem működik a gondolatátvitel: ott cövekelnek az ajtajuk előtt és engem néznek. Amíg nem mozdulok, izgatottan figyelnek, és egymással konzultálnak. Látom, hogy nincs elég eszük, úgyhogy folytatom a tolatást, el a kisbusz mellett. Az öregek feszültsége enyhült, most már csak azzal az amatőr szakértelemmel figyelnek, ahogy a profi sportolókat nézik a TV-ben azok, akik látják, hogy milyen egyszerű minden, hiszen milyen jól megy az olimpiai bajnokoknak; a végén még nevetnek is.
Amikor megérkezem melléjük, még egy kicsit bámulnak, belém feledkeztek, és csak akkor jut eszükbe kihozni még egy szatyrot, és bezárni az ajtót, amikor felszalad a szemöldököm, hogy vajon mit szeretnének még, álljak be az éjjeliszekrény mellé? Úgy nézték végig a manőverezésemet, mint egy közepesen erős meccset; kicsit sajnálva, hogy nincs hosszabbítás.
Már nem dühít fel igazán az ilyen ostoba szociális idiotizmus, egy-egy ilyen beállás, megfordulás, kijövés, elengedés már csak az önbizalmamat növeli. Olyan régen volt, hogy nem is emlékszem már, mikor ne tudtam volna megcsinálni a kocsival, amit meg akartam, vagy meg kellett.
Látom, hogy parádésan tudnak járni mindketten. Mikor beülnek, hátra fordulok, mosolyogva a szemükbe nézek, és megkérdezem, hogy vannak, úgyis minden rendben van-e. De közben olyan vidám leszek, olyan szinte feldobott, mintha csak azt mondtam volna nekik nyugodtan, az érthetőség kedvéért kissé tagoltan, de nem lendület nélkül, hogy a kurva anyátokat, vén csibészek.
