A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Járóbeteg

2013. november 12. - suhodminyák

A járóbeteg ellátó előtti hideg napsütésben az idős úr kedélyesen beszélgetett az egyik nővérrel. Botját olyan elegánsan tartotta, mintha sétapálca lenne. Hajlott hátú, szárazra enyészett felesége valamivel odébb szorongott: ő várta a taxit. 

Amikor megérkeztem, odajött, és rákérdezett, hogy értük jöttem-e. Mondtam, hogy igen. A nő gyorsan odasietett a férjéhez, és egy alkalmasnak vélt pillanatban szólt neki, hogy megjött a taxi. De a pillanat mégsem lehetett egészen alkalmas, mert a férfi – úgy láttam – zokon vette, hogy felesége megzavarta. 

Bosszúsan kínlódott felém: aprókat lépett, arcáról a testét végigjáró fájdalom sugárzott, arcát ciklikusan felfújta, görcsösen markolta botját. Alig bírt beülni, feleségétől egyszerre várta, hogy segítsen neki, és hogy hagyja békén. 

Bent aztán úgy tűnt, hogy azon izgul, illetve bosszankodik, hogy a szerinte legrövidebb úton megyünk-e. Mindenesetre ideges volt, sőt, a levegőt kapkodva kezdte szedni, mint akinek egy szalmaszálon keresztül kell elegendő oxigénhez jutnia. 

De, furcsa módon, amikor épp magyarázott, hogy itt vágjuk le az utat jobbra, akkor egész összeszedett volt, és erre valahogy levegője is mindig jutott. Ekkor vettem észre, hogy sípoló légzése csak kifújáskor jelentkezik. Fogai között szűri, aztán száraz ajkain át fújja az utastérbe. 

Igen. Ez megkeseredett vénember ezzel a műpaláverrel ítéli élő pokolra a feleségét, aki mintha észre sem venné, hogy mi folyik, a kezét tördelve kérdezgeti a férjét, hogy az jól van-e, mire az rosszallóan sziszegi, hogy hogy az istenbe lenne már jól, milyen kérdés ez egyáltalán. 

A vénember még kérdezett tőlem pár baromságot a kocsival kapcsolatban; láthatóan érdeklte a téma. Remélem, ő nem vezet már. Amikor kifordultam a házuk elől, felesége a szatyrokkal meg a kulccsal kínlódott, ő meg, megint a napon állt, háttal feleségének, az én távozásomat bámulva, megint úgy, mintha a botja csak stíluselem lenne.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr45629215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása