A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Szakaszok

2013. október 01. - suhodminyák

A hátsó ülésemen a párkapcsolatok összes válfaja és szakasza tetten érhető. Ha nem a hátsó ülésemen, akkor is. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a fickó előre ül, a nő meg hátra. Némelyik figura kötelességének érzi, hogy mellettem legyen, vagy a vezetésbe való beleszólás illúzióját szeretné fenntartani. Akárhogy is, engem zavar (igazából, ha bárki is ül előre), a nővel szemben meg türhőség. 

Na de ami az eredeti témát illeti: a múltkor egy kezdetnek lehettem szem- és fültanúja. A srác ült elöl, a lány hátul – ami még egyszer: nem jó jel – és a beszélgetésük arról szólt, hogy valami ajándékot, vagy az ajándékhoz tartozó valamit megyünk felvenni valahova, de a lány nem tudhatja, hogy mi az, mert neki fog szólni, és meglepetés. 

A lány, mivel ezen a vonalon a fiú egyszerűen nem engedte tovább menni, egyebekről kellett, hogy csacsogjon. Főleg egy dolog ütötte meg a fülemet, mégpedig azért, mert láttam, hogy a srácoz igencsak letaglózta. A csaj megpróbált a fociban szerzett jártasságáról tanúbizonyságot tenni, és jelezte, hogy tud a múlt hétvégi eseményről, és az eredményt is ismeri. Sajnos azonban vétett egy iszonyú hibát: a Liverpoolt összekeverte az Evertonnal. Én, ha néznék tévét, és benne sportot, akkor a világ legsorsdöntőbb lövése közben is rezzenéstelen arccal kapcsolnék tovább, de még én is tudom, hogy a fenti baki súlyosságában olyan, mint Hitlert Gandhival keverni. 

Az utóbbi időben kifejezetten gyakran fordul elő egy egészen másik fajta találkozás. Ezek a párok jellemzően ötvenesek, jól összeszoktak már: vagy derűsen beszélgetnek – esetleg velem is – vagy néma, de bensőséges csendben élvezik egymás táraságát, miközben vacsorázni gurulnak. Az ilyen párok közül jó néhánynál a nő fahéjas almás pitére emlékeztető parfümöt visel. Meggyőződésem szerint feromonok útján hat férjére, az almás pite jelleg csak egy, a szagolható tartományba eső, anyai melegséget ébresztő kedvesség. 

Vannak férfiak, akik nőktől jönnek ki, és rajtuk érzem ugyanezt az illatot. Velük soha semmi gond nincs, nem idegeskednek, nem okoskodnak, nem akarnak forgalmat irányítani, csak nyugodtan, ernyedt félmosollyal az arcukon süppednek az ülésbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr445545154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása