Előfordul, hogy tíz-tizenkét órát dolgozom. Tegnapelőtt este kilenckor jutottam először táplálékhoz. Illetve az igazsághoz tartozik, hogy előtte kinyaltam egy nagyjából két diónyi csokis tégelyt, amit az egyik sütihez szoktunk mellékelni.

Szóval este kilenckor megkaptam a három méret közül a legkisebb pizzát, ami egyébként nem jár, csak a főnök volt olyan figyelmes, hogy feltűnt neki a ledolgozott óráim és a bevitt kalóriáim között fennálló fordított arányosság.

Hátramentem a szerzeménnyel (az elöl sorban álló vendégek szeme láttára nem táplálkozhatunk), és nagy hévvel nekiláttam. Ekkor megjelent az egyik délkelet-ázsiai kolléga, és széles mosollyal, csillanó szemmel nyúlt a pizza felé.

Gerincvelőből jött a reflex, hogy ebben megakadályozzam, és fizikailag védjem meg a zsákmányomat. De aztán megmosolyogtam magam, és hagytam őt is enni. Így is tele lett az összeszűkült gyomrom, és amúgy sem volt több idő, vinni kellett a következő pizzát. Még sok volt hátra a napból.