Egy Atkinson nevű figura arra gondolt még a nyolcvanas években, hogy a cégek a rugalmasságuk növelésével igyekeznek fokozni a verseny- illetve életben maradási képességüket. Ennek egyik módja, hogy nem egyformán bánnak a dolgozóikkal.

Leegyszerűsítve alapvetően kétféle van belőlük: a belső körösek, meg periférikusak. Az előbbiek nagy megbecsülésnek örvendenek, mert magasan képzettek, és a munkaerő-piacon nehezen elérhető, és/vagy cég-specifikus tudással rendelkeznek. A munkaadók igyekeznek a kedvükben járni, ők meg igyekeznek a pikszis belső oldalán maradni, azaz keményen dolgozni.

A periférikusak viszont szívnak. Őket (határozott idejű szerződésesek, ügynökségi által foglalkoztatottak, alvállalkozók) egy pillanat alatt ki lehet rúgni, rájuk nem vonatkoznak a különböző jóléti juttatások, örüljenek, hogy lyuk van a seggükön. Azért jártak így, mert annyi van belőlük a munkaerő piacon, hogy a cég telephelyei szerinti folyókat el lehet rekeszteni velük. Nekik nincs empirikus tapasztalatuk az úgynevezett foglalkoztatás-biztonságról.

Atkinson szerint ők azért dolgoznak keményen, hogy egyszer bekerülhessenek a bödön belsejébe. Szerintem meg úgy vannak vele, hogy idióták lennének kidolgozni a belüket egy olyan cégért, ami csak költség-haszon szempontból tekinti létezőnek őket.

Otthon is tetten érhető ez a jelenség, de itt éreztem át igazán, hogy hogy működhet ez a valóságban – ha igazam van. Sokszor járok a csodájára, hogy mennyire ki vannak találva, milyen döbbenetes szinten vannak integrálva az itteni szolgáltatások. Az ember csak bemegy egy boltba, ott mindent a szájába adnak, minden ügyet intéznek, a vásárlónak csak bólogatnia kell, hogy igen, azt is kéri, az is jó lesz, stb.

Például csak kérdésekre felelgetve, egy helyen meg lehet oldani azt, hogy az ember TV-je és kábel előfizetése egyszer csak az otthonában működni kezdjen. A mobil szolgáltatónál be lehet állítani úgy a feltöltést, hogy minden hónap adott napján történjen meg, vagy akkor, ha egy bizonyos szint alá süllyedt az egyenleg. Egy autóbalesetnél a károkozó biztosításának a terhére elviszik, megjavítják és visszahozzák az autómat, és adnak egy csereautót a köztes időszakra, amit az egész végén majd ők megtankolnak helyettem – ráadásul olcsóbban, mint a számomra elérhető kutak bármelyikén én magam meg tudnám tenni –, aztán hazavisznek.

Szóval rengeteg szolgáltatás úgy van megszerkesztve, hogy látszik, kiagyalói végiggondolták, hogy minek örülne legjobban az ügyfél. És tényleg sokszor az az érzése az embernek, hogy magától talán nem jutott volna eszébe, hogy ezt így kéne, de baromi jó ötlet, és rohadt kényelmes, hogy így van. Ezeknek a szolgáltatásoknak a szülőatyjai az esetek döntő többségében belső körös munkatársak.

Na de hol vannak a perifériára szorult dolgozók? A végrehajtásban. Ott vannak a boltban, megesküsznek, hogy a set top boxhoz nem jár HDMI csatlakozó, hanem azt külön meg kell vennem, bár értik ők is, hogy ez hihetetlenül hangzik – és az is, mivel kiderül, hogy persze, hogy a csomag része a madzag. Ott vannak a beszerelő csapatban, akik kitépik a HIFI-m hátuljából az antennát, aztán elsunnyognak, ott vannak az online ügyfélszolgálaton, ahol minden kérdésre hipp-hopp válaszolnak, de pont az ezt firtatónak nincs nyoma a rendszerben.

Ott vannak az autókölcsönzőnél, ahol végül is nekem kellett telefonálnom, hogy tényleg számítok a csereautóra, és ahol nem tankolták meg a kocsit (és nem is fizettették ki velem, a következő kuncsafttal viszont alighanem igen), és nem vittek sehova, mert szegény csaj egyedül volt az üzletben kb. hétszeres ügyfél túlerővel szemben, és csak tehetetlenül hallgatta, ahogy a kettőnél többet csörrenő telefon büntető pontot karcol a teljesítmény-menedzsment rendszerébe. (Ezt a minőségi kritériumot az engem eggyel korábban kiszolgáló mókus említette. Ha kettőnél többet csörög a telefon, jön a levonás).

És szerintem ott lehetnek a mobilszolgáltatóknál is, ugyanis itt annyira gyalázatos a beltéri lefedettség, hogy aki csak teheti, vezetékes vonalon kommunikál.

Mindent összevetve nekem nagyon úgy tűnik, hogy ameddig megbecsülik a dolgozókat, addig csodálatosan megy minden, aztán ahonnan nem, onnantól meg pont az tükröződik vissza. És valahogy ebben az országban (persze főleg a tengely pozitív vége miatt) akkora a szakadék az ötletek és a megvalósulás között, hogy azt már nem lehet nem észrevenni.

Te Steve! Tudod mi jutott eszembe a kávéházban, amikor – tudod – nem volt kedvem bejönni, ezért onnan dolgoztam? Hogy amikor begyűjtik a szelektív hulladékot a kijárósok, igazán bedobhatnának egy-egy szórólapot, az új hibrid autóról. Meg mondhatnának pár szót is róla, hogy milyen jó. Megkérdezem Briant a HR-en, hogy be tudjuk-e tenni a teljesítmény ösztönzőjükbe. Amúgy lejössz csocsózni a másodikra?