Nagyapámmal a futballpálya mellett sétáltunk hazafelé. Az ott zajló eseményekkel egyáltalán nem törődtünk, de egyszer csak nagy sebességgel, pörögve, csavarodva felénk szállt a labda. Nagyapám elengedte a kezemet, kioldotta háromnegyedes kabátja két gombját, ballal lelassította, és felpörgette a labdát maga elé, majd jobb karját hátra lendítette, előre dőlt, és egy elegáns, könnyed mozdulattal nagyot rúgott a labdába. Az ívesen szállt a kapu felé, és éppen elkerülve a felső lécet a hálóban kötött ki.

A játékosok igen meglepődtek, mert nagyapám egyenes tartásával, háromnegyedes kabátjában és kalapja alól kilátszó ősz hajával nem tűnt focista alkatnak. Pár pillanatig csodálkozva, hitetlenül néztek rá, majd az egyik játékos odaszaladt hozzánk, és megkérdezte nagyapámat, hogy nem lenne-e kedve játszani a csapatban. A többiek is odaértek, mire nagyapám lassan, nyugodtan válaszolt: – Köszönöm, de én nem futballozom – monda, és megemelte a kalapját, aztán begombolta a kabátját és mentünk tovább.