A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

A gyöngyház fehér Polski Fiat

2010. október 18. - suhodminyák

Marosi úr nagyot sóhajtott, ahogy elkészültek a papírokkal. Az aláírás pillanatában lelki szemei előtt, mint ahogy állítólag az élet utolsó pillanataiban szokás, az együtt töltött évtizedek színes, melengető képei pörögtek le. 1976-ban vette a gyöngyház fehér 125-ös Polski Fiatot. A várakozás az akkoriban szokásosnál is hosszabb évei (nem volt hajlandó más színt elfogadni, csak a gyöngyház fehéret) meghálálták magukat abban az ihletett, katartikus pillanatban, amikor megérinthette a krómozott kilincset.

Több, mint három évtizedet töltöttek együtt a legmélyebb, mindenek és mindenki más felett álló barátságban. Az autó soha nem hagyta cserben Marosi urat, és Marosi úr is mindent megtett kedvencéért. Ötezer kilométerenként cserélte az olajat, minden hétvégén bő vízzel lemosta, két havonta levakszolta, ha esni kezdett, visszafordult, a hideg motort mindig gyengéden, óvatosan melegítette.

De mindez már a múlté. Marosi úr reflexei nyúlóssá váltak, látása elhomályosodott. Úgy ítélte meg, hogy nem tudja már vezetni rajongása tárgyát, és ápolni sincs ereje. El kell engednie, hogy tovább élhessen szeretetben, megbecsülésben. Nem törődött vele, hogy veterán, a rendszámot sem cserélte le. Nyerészkedni sem akart. Az méltatlan lett volna az együtt, barátságban töltött több, mint három évtizedhez.

A vevő egy öltönyös fiatalember volt. Megdicsérte az autót, és méltatta gazdája gondoskodását. Készpénzben fizetett. Ahogy beült az autóba, Marosi úr hirtelen egy foltot vett észre a fényezésen. Meghűlt benne a vér. Közelebb lépett, és akkor látta, hogy csak a hamis napfény és megromlott látása űztek tréfát vele. A fényezés hibátlan volt. Ahogy a vevő elhajtott, Marosi úr kiáltani szeretett volna, hogy ne, nem akarom!, de megálljt parancsolt feltoluló érzelmeinek. Azért egy könnycsepp legurult száraz, cserzett arcán, ahogy a kocsi beleolvadt az ég aljába.

A vevő nagyon elégedett volt. Lassan hajtott, és nem győzött rácsodálkozni a kormány belső króm karikájára, a bordó, tökéletes egészségnek örvendő bőrülésekre, a kis visszapillantó tükörre a bal oldalon. A gyermekkorát jutatta eszébe. Egészen elérzékenyült, és a motor halk, tiszta tenorjától elkábítva suhant célja felé.

Ott már várták. Egy kisebb csapat fiatalember. Egy közülük bekötött szemmel, és látható izgalommal próbálta kikémlelni fülével, hogy vajon mire számíthat. A vevő lassan megállt, egy kicsit hagyta még duruzsolni a motort, aztán leállította. Kiszállt, kezében megcsendült a slusszkulcs.

Végre levették a kötést a fiatalember szeméről, akin leírhatatlan boldogság lett úrrá az autóköltemény láttán. Földbe gyökerezett lábbal állt pár pillanatig, majd szinte futva ment oda az autóhoz, megérintette, körbejárta, és csak rázta a fejét, mint aki nem hiszi el, ami vele történik. A többiekre nézett, és egyetlen szó nélkül, csak a szemével kérdezte, hogy igaz-e mindez, arról van-e szó, amire gondol. A többiek ünnepélyesen bólintottak.

A vevő átadta a kulcsot (de a pótkulcsot magánál tartotta), a fiatalember pedig beült. Körülnézett immár belül is, és most már nevetett. Hangosan, szétömlő boldogsággal nevetett. Ráadta a gyújtást, indított, és kövér gázzal, kipörgő hátsó kerekekkel, hintázó hátsóval kezdett repeszteni az út vége felé. Az út végét egy betonelem zárta le. A fiatalember afelé hajszolta az autót, előtte berántotta a kéziféket, oldalra fordult, és vastag csattanással telibe kapta a betonelemet.

Néma csend következett. A fiatalember beindította az autót, megint kövér gázt adott, és csikorogva, visítva húzta végig az autó oldalát a betonon, aztán berántotta a kormányt, a kocsi hátulját valósággal elkente, és padlóig taposott gázzal igyekezett vissza a többiek felé. Azok üdvrivalgásban törtek ki.

Egyre gyorsabban hajtott feléjük. Némelyikük már aggódni kezdett, amikor hirtelen elrántotta a kormányt, és az árok felé kormányozta az autót. Az éles reccsenéssel ért földet, az eleje eldeformálódott, felfelé és oldalra görbült. A fiatalember csak taposta a gázt, pörgött a kerék a füvön, hörgött, sziszegett a motor, míg ki nem ért az úthoz visszavezető murvás beállóra, ahol a kerekek az éles kövek záporát zúdították a gyöngyház fehér lakkra.

A motor hangja ekkor még elnyomta az éljenzést, de az aszfaltra visszaérve az autó kiprüszkölte magából a hűtővíz utolsó páráját is, és fuldokló csettegéssel örökre elhallgatott. A fiatalember a boldogságtól ittasan, tántorogva szállt ki az autóból. Meg volt hatva. Kereste a szavakat, hogy megköszönje az ajándékát, de nem tudott megszólalni. Könnyek szöktek a szemébe.

A társaságból kilépett valaki, és a háta mögül egy baseballütőt vett elő. A fiatalember lesütötte a szemét, nem akarta elhinni, hogy ez a nap még többet tartogathat a számára, nem akarta elhinni, hogy ennél is többet érdemelhet. Elfogódottan kézbe vette a baseballütőt és lesújtott az eddig a csodával határos módon épen maradt első ikerfényszórókra, a két dupla hátsó lámpára, a szélvédőre, az oldalablakokra, a pár órája még ragyogó króm lökhárítókra, a motorháztetőre, az ajtókra, a tetőre.

A többiek torkuk szakadtából éljenezték és bíztatták, a fiatalember pedig ütött-vágott, amíg szuflával bírta, amíg nevetése köhögésbe nem fulladt, és csapzottan nem rogyott le a kocsi mellett az aszfaltra, farmerja szegecsével végigcsikorgatva a gyöngyház fehér fényezést.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr295032584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blajos 2010.10.21. 23:01:50

ez horror b*zmeg... :'-(((

ggarda 2010.10.31. 19:17:53

igen. ettől féltem végig, ahogy olvastam a felvezetést.

Ismeretlen_76916 2010.11.05. 17:11:37

ezért nem adom el soha a kisautómt, bár még csak félig oldtimer.
süti beállítások módosítása