Ma az áruházban egy korombéli férfira lettem figyelmes. Térdnadrágot és könnyű nyári inget viselt, válláról egy övtáska csüngött a hóna alá, a másik kezében nylonzacskót tartott. Zavartan, lesütött szemmel bolyongott a gondolák között. Meg-megérintette, de mégsem igazán vette szemügyre az ingeket, nadrágokat, zakókat. Szeme mindvégig a semmibe, vagy talán egy boldogabbnak remélt jövőbe révedt.

Aztán megállt a szandáloknál. Különösképpen egy bizonyos szandálnál. Barna bőrszandál volt, egymásba fűzött szíjakból álló szerkezetével levegős cipőt formázva, valódi fém csatokkal az oldalán. A férfi bátortalanul kinyújtotta ujját, és megérintette, aztán gyorsan elkapta a kezét, mint aki tiltott gyönyört lopott.

Ahogy a bejárat felé fordult, láttam az arcán, hogy örvénylő érzelmek játszanak vele, de nincs tisztában azok természetével. A pulthoz léptem, és csak a megérzés erejére hagyatkozva rámutattam egy autóstáskára. Kifizettem, becsomagolni se hagytam.

A férfi közben kilépett az üzletből, így utána siettem, és óvatosan a nylonzacskóba csúsztattam az autóstáskát. De nem voltam elég ügyes, észrevette, hogy történt valami. Hirtelen felemelte a zacskót, és hátraperdült. Épp sikerült ellépnem mellette a bal oldalon, így nem vett észre, a sok vásárló közül pedig egyet sem talált elég gyanúsnak ahhoz, hogy megszólítsa.

Végre belenézett a szatyorba. Elkerekedett szemmel bámult a mélyére pár pillanatig, újra körülnézett, majd lassan kiemelte az autóstáskát. Újra, utoljára körbenézett, aztán belefeledkezett az autóstáskába. Falta a szemével, birtokolta a tenyerével, csatján játszott az ujjaival, belenyúlt a belső rekeszeibe: beleszeretett. Szinte leszakította magáról az övtáskát, feltépte a cipzárját, és a tartalmát egyesével az autóstáska megfelelő rekeszeibe süllyesztette. Mintha oda születtek volna.

A kavargó vásárlótömeg kellős közepén szoborrá merevedve, nedves szemmel bámult maga elé, az autóstáskát lassan, gyengéden a felkarja és teste közé szorította, és ahogy az a helyére került, szaggatottan belélegzett, lehunyta szemeit, az övtáskát pedig hagyta a földre hullani.

Talán percekig állt így, majd mint aki egyszerre akar minden boldogságot a világon, mohó mozdulatokkal betűrte ingét a térdnadrágjába, és az autóstáskát erősen a hóna alá szorítva, szinte rohanva indult az iménti üzletbe, annak is egyenesen a hátulja felé, a barna, szíjakból font bőrszandálhoz.