A csomagokra várva egy jóval nyolcvan fölötti, igazi, régivágású angol úr lépett el mellettem, és szinte katonásan rántott ki egy csomaghordó kocsit a többi szorításából, aztán durván rádobta a kézipoggyászát. Ahogy felém fordult és rám mosolygott, kissé meglepve láttam, hogy egyáltalán nem ideges; egyszerűen dinamikus. A táskája lenyomva tartotta a kocsi fogantyúját, ami egyúttal a fék oldását is szolgálta. 

Ahogy az öreg leült, pillanatok alatt egy három év körüli kislány kezdett el fészkelődni anyja ölében, és végül egy kis hisztivel érte el, hogy szabadon engedjék. Első útja az idős férfihoz vezetett, és úgy bújt oda hozzá nevetgélni, mintha az unokája lenne, aztán elszaladt egy kicsit, majd vissza, és így tovább. A férfi gügyögött neki, és elragadtatással vegyes csodálkozással mondta az anyának, hogy olyan pokolian élénk ez a gyerek, mintha kokainon élne. A nő vidáman nyugtázta, hogy hát igen, tényleg olyan, és mindhárman mosolyogtak tovább.