Nagyapa nyakas ember volt. Amit elhatározott, amibe belekezdett, azt végigvitte bármi áron. Az utolsó utunkon sem törődött a táblákkal, az árok partjáról kétségbeesetten integető munkásokkal, vagy azzal hogy könyörgök neki, hogy fékezzen.

Pedig az utolsó előtti pillanatban, amikor nagyapa már hajlott rá, hogy mégis elkerüli a betonkeverőt, még Szűz Mária is megjelent neki a műszerfal fölött olyan fényesen, hogy még az én látásomat is elhomályosította, pedig féltő, ragyogó arcát nem is felém fordította, hanem nagyapa felé. Talán ekkor még el tudtunk volna menni a jobb oldalon, de helyette a vakító fényesség mögé rejtőzött betonkeverőbe csapódtunk.