A kutya álmát egy pisszenés szelte ketté. Azonnal kipattant a szeme, oldalvást elterülő testét kiflivé görbítette, és azzal a lendülettel felpattant. Az ajtó tejüvegén túl óvatos árnyak álltak várakozón, egyikük keze a kilincsen. A kutya hangos körömcsattogással ügetett oda, hogy egy mordulásból kibontott ugatással jelezze a terület hovatartozását. Az árnyak gyorsan elhalványodtak, a két ember eltűnt.

A gazda gyorsan előkerült a szobából. Az ablakhoz lépett, és megcsóválta a fejét, ahogy a két férfit látta távolodni. – Nyavalyások – szűrte át összeszorított fogain, de aztán megenyhült, és gyengéden megsimogatta a szorosan mellette álló kutya fejét, amit az gondosan a keze ügyébe dugott. – Jól van, okos vagy. – dorombolta szeretettel telve, és a hűtő felé indult, hogy elővegyen egy darab kolbászt.

– Pszt! – szólt a macska az előszobaszekrény tetejének félhomályából – El ne feledkezzünk a tíz százalékomról… – toldotta meg érezhető lesajnálással a hangjában.