Az asztal körül mindenki elcsendesedett, Kata, a következő előadó pedig beszélni kezdett. Egy beruházás szükségességéről akarta meggyőzni a jelenlévő, híresen rigorózus döntéshozókat.

Nagy lendülettel vágott bele. Hangosan beszélt, és ügyelt rá, hogy hangja mindig a levegőben zengjen, egy pillanatra se haljon el. Aggódott, hogy a csöndet kihasználnák a többiek, és belekérdeznének a mondanivalójába, támadni kezdenék, ne adj’ isten még belefojtani is megpróbálnák a szót, le akarnák söpörni a témát az asztalról, el akarnák hallgattatni őt magát még az előtt, hogy mindent el tudna mondani.

Hamarosan észrevette az első felhúzott szemöldököket. Gyorsítani kezdett a beszédén. Már hadart. Közben, ha bármi további jelét látta a türelmetlenkedésnek, ujját intőleg felemelte, hogy nem fejezte még be. Hangja időnként elfátyolosodott, ahogy a torkán valami megnyúlt, bugyborékolni akaró nyálömleny egyensúlyozott. Amikor már fojtott rikácsolásnak hallatszottak a szavai, gyorsan köszörült egyet a torkán, de épp csak annyit, hogy még épp érthető legyen, amit mond, több időt nem mert egy rendes krákogásra szánni, mert látta a tekintetekből, a fészkelődésből, hogy akkor lecsapnak rá; ha elejti a szót, rálépnek, és nem engedik felvenni soha már.

Sokáig bírta így, de aztán elmondott mindent, nem jutott már több az eszébe. Vége hát. Elmondta, amit akart. Talán nem volt elég összeszedett, de elmondta, ez a lényeg. Elhallgatott. Néma csend, és a többiek döbbenete nehezedett rá. Érezte, hogy elrontott valamit. Nem győzte meg őket.

Nagy levegőt vett, hogy újra megvívja a harcot, hogy elmondjon mindent, de ekkor az elnök rákiáltott. – Elég! Hagyja már abba, az isten szerelmére! Mi van magával?!

Kata megdermedt, megnémult. Körbenézett a szobában, a rá meredő szempárokba bámult, és valami iszonyút látott tükröződni bennük. Félelemmel telve, lassan maga elé emelte kitárt tenyereit, és kővé dermedve meredt rájuk. Végignézett magán, és a megtébolyodás határán reménytelenül egyensúlyozva látta, hogy ruhájában elveszve visszaváltozott azzá a kislánnyá, akit nem engedtek szóhoz jutni a szülei, akibe belefojtották a szót a tanárai, akitől elfordultak az osztálytársai, amikor beszélni kezdett.