A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

A tükör

2009. március 19. - suhodminyák

 

Eredetileg egyáltalán nem ilyen tükröt akart venni, hanem olyat, aminek semmiféle kerete nincs. De ahogy meglátta a boltban, már nyúlt is érte gondolkodás nélkül, és az sem zavarta, hogy ránézésre képtelenség volt megmondani, hogy mi kerül rajta ilyen sokba.

 

Otthon izgatottan dobálta le a csomagokat, és rögtön a fürdőszobába sietett. Kimérte és felfúrta a két felső, meg a két alsó rögzítőt, és rápróbálta a tükröt. Stimmelt. Ahogy felrakta a helyére, az valósággal rászívta magát a falra. Úgy, mintha haza érkezett volna, mintha elérte volna létezésének végső célját.

 

Odahúzta a fürdőszobai ülőkét, és boldogan bámulta a tükörben az ajtót, a hallt, a szobát, a bútorokat, a fények és az árnyékok játékát. Rögtön megszerette.

 

Már pár hete nála volt, de még mindig nem tudott betelni vele. Nem csak borotválkozáskor nézett bele, hanem akkor is, ha csak arra járt, sőt többször kifejezetten odament, hogy belenézhessen. Ha ebben a tükörben nézte a dolgait, amik a hallban meg a szobában voltak, úgy tudott rájuk csodálkozni, mintha nem is ugyanazok a tárgyak, fények és árnyékok lettek volna, mint amit a saját szemével is láthatott, ha megfordult.

 

Egy idő után saját tükörképére is hasonlóképpen kezdett nézni. Mintha az ikertestvérét látná. Vagy valakit, aki pont úgy néz ki, mint ő maga? Grimaszokat vágott. Szinte rögeszmésen kezdett kutatni valami különbség vagy valami jel után. Maga sem tudta, mire gondol pontosan.

 

Újabb hetek teltek el így. Aztán egyszer, amikor sokkal inkább saját gondolataiba merült, semmint a tükörbe, különös dolog történt. Megtörtént, amire várt. Egyszer csak, anélkül, hogy tervezgette, vagy előre megfogalmazta volna magában, tükörképe szemébe nézett, és kibuggyant belőle a kérdés: – Ki vagy te tulajdonképpen? Ugyanebben a pillanatban, ugyanilyen gondolatok közül ocsúdva, ugyanezzel az arckifejezéssel nézett fel a tükörkép is, és vele egyszerre szólalt meg: – Te én vagyok?

 

Hiába hangzottak el egyszerre e kérdések, tisztán hallotta, hogy mit kérdezett a tükörképe. Rámeredt. Az vissza. – Ki vagy te? – kérdezte izgatottan. A tükörkép is. Hallottad? – kérdezte. A tükörkép is. Felemelte a karját, kinyújtotta a nyelvét. A tükörképe szintén. Mohón figyelt, de csak saját kíváncsisága, saját mohósága nézett vissza rá.

 

Nem baj – gondolta. Megtörtént, amire várt, amit sejtett. – Te egy másik világban élsz, ugye? Nem is annyira kérdezte, mint inkább mondta. A tükörkép is. Egymásra néztek. Cinkosan összemosolyogtak. – Ezért más minden, ami ugyanolyannak tűnik is. Te nem én vagyok, én nem te. És mégis. A mi világaink egymás tükörképei. A hangjukban már nem volt semmi kérdés. Mint a detektív, aki összerakta a rejtély apró mozaikjait, elégedetten folytatták. – Ha én idejövök, te is, ha te elmész, én is. Ha megvágom magam, veled is ugyanaz történik, ha kirúgnak, ha előléptetnek, ha zenét hallgatunk, ha olvasunk…

 

Az egész éjszakát a tükör előtt töltötte, és bámulta a másik világot, azt, amelyik szemre ugyanolyan, mint az övé, de mégis egészen más. Most már nem szólt egy szót sem, csak mosolygott. Tudta, hogy bármit is mondana, nem lenne újdonság a tükörképe számára, sőt ő is ugyanazt mondaná. Mindent tudnak egymásról, és egymás világáról.

 

Mély megnyugvás töltötte el. Nincs egyedül, akármi történik is. Akármi történik is, a tükörképével is az történik. Azt érezte, hogy bebizonyosodott, hogy sorsa szükségképpen a lehető legjobb mederben folyik tovább. Innentől kezdve mindig ennek biztos tudatában nézett a tükörbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr195032192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása