A rénszarvas magabiztossága

A rénszarvas magabiztossága

Holt tenger

2009. január 27. - suhodminyák

A szállásunkon a tulaj azt mondta, hogy ő személy szerint nem szereti a Holt tengert, és a napi túránkon, ha rá hallgatunk, mi sem szánunk rá egy óránál többet. Nem jó az semmire.

 

Ezt persze nem hittük el, és amikor kiszálltunk a kisbuszból, megkértük, hogy lélekben arra készüljön, hogy hosszú órákat kell majd várnia ránk. A legolcsóbb strandon tetettük ki magunkat, fejenként 7 JP volt a beugró. Úgy rémlik, hogy szabad strand nem is volt a környéken, de a Holt tenger klasszikusan az a hely, ahol megéri befizetni magunkat, mert perceken belül kiderül, mi van a kiépített strandon, aminek a hiánya természetes körülmények között hipp-hopp kínzóvá válik.

 

Volt WC, zuhanyzó, napernyők, étterem és szuvenír bolt. Meg maga a víz, a parton törött üvegekkel, petpalackokkal, csipszeszacskókkal, stb. Az eggyel mellettünk lévő strandon összeszedték a szemetet, az sokat dobott a látványon.

 

 

 

Amikor elkezdtünk belegázolni a hihetetlenül kellemes hőmérsékletű vízbe, már lábszárközépnél éreztük, hogy a felhajtóereje összehasonlíthatatlanul durvább, mint bármilyen más sós víznek. Ahogy beljebb mentünk, az érzés csak fokozódott. Ha függőleges testtartásban lebeg az ember, kb. a mellbimbójáig emelkedik ki. A vízen lebegni egyensúlyozási képességet feltételez, mert nem egyszerűen elterül rajta az ember, hanem szó szerint a tetején lebeg, és a legkisebb mozdulatra, vagy súlypont-váltásra is pörgésbe-forgásba kezd. Ha egyszer nekidurálom magam, hogy megtanulok a vízen járni, itt fogom kezdeni.

 

Ez az egész persze attól van, hogy a Holt tengerben annyi a só, amennyit az csak fel bír venni. A víz alatt és a partján egyaránt mindenütt a kicsapódott só látható. Külön írják kis táblákon, hogy szájba, szembe ne kerüljön. Én vállaltam magamra a kikerülhetetlen feladatot, hogy meggyőződjek a tiltás indokoltságáról. Indokolt volt.

 

 

 

A szájban a legrövidebb kis (persze lenyelni nem kísérelt) kortyocska is a kénsavval öblögetést juttatja az ember eszébe; bár azt nem próbáltam, látatlanban elhiszem, hogy túlvállalás lenne. A szembe kerülve olyan fájdalmat okoz, hogy azonnal szeméhez kap az ember, és pár percig káromkodva szorítja oda ökleit, amik viszont szintén sós víztől csöpögnek, ezért lassan ki kell nyitni a szemet, és alfa állapotban várni, hogy az édes könny kimossa a sós vizet. Szerencsére mindeközben nem kell taposni.

 

A vízből kijőve két utat választhatunk. Vagy lecsapatjuk magunkat a zuhany alatt, vagy bekenjük magunkat iszappal. Ez utóbbi állítólag jótékonyan hat… nem tudni, pontosan mire, de a turisták bolondulnak érte. Még úgy is, hogy látják, milyen ótvaros, pöcegödörnek látszó mélyedésekből kaparják elő a pakura jellegű anyagot. Akár így, akár úgy, a zuhanyzásra feltétlenül szükség van, nincs mit mérlegelni, mint a normális tengereknél, hanem azt érzi az ember, hogy ettől szabadulni kell.

 

És tényleg nincs mit csinálni többet, mint egy órát. De ezt az órát érdemes rászánni egyszer az életben. Szemtanúk azt állítják, hogy az izraeli oldalon jóval kulturáltabbak a körülmények.

A bejegyzés trackback címe:

https://suhodminyak.blog.hu/api/trackback/id/tr135032107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_97668 2009.01.27. 21:53:07

Ha elmennék a Közel-Keletre, csak ezért mennék el!

Ismeretlen_83444 2009.01.28. 11:41:51

Én az izraeli oldalon voltam, életem egyik legszebb élménye volt! Szabad strand volt, de ki volt alakítva a part rész és voltak vízi mentők. Állítólag ahol nincs kialakítva, ott fél pillanat alatt belesüppedsz az iszapba és soha nem jössz ki onnan ...

Ismeretlen_64237 2009.01.28. 14:59:53

Szintén az izraeli oldalról láttam - ahol, Mademoiselle, nagyon sok más olyan gyönyörű terület is van, amiért érdemes a Kozel-Keletre menni :-) -, és abszolut kulturált, kellemes szabadstrand volt. Mi csak 20 percet voltunk ott, annyira rohanós volt a program, bár egyszerre állítólag nem is ajánlott többet bent lenni. Igaz, a végére már erősen csípett a só... Fantasztikus élmény, az biztos. :-)

Ismeretlen_107423 2009.01.28. 17:34:42

Ráadásul tök jó bababőre is lesz az embernek a fürdés után. Én is a jordán oldalon voltam, és tényleg hihetetlen élmény.

Ismeretlen_36275 2009.01.28. 18:14:36

ú én rosszul vagyok a holt tengertől nyáron. dögmeleg van, forró a talaj, a víz meleg, nyomja a tüdőm, nem lehet fröcskölni, és amúgyis a hülyezsidók lehúznak csomó pénzzel mindenért. mi télen szoktunk inkább arra kirándulni. semmi pénzért nem mennék bele mégegyszer. húú de rossz volt...

Ismeretlen_97668 2009.01.28. 23:25:50

Momentán nem vágyom egyik oldalára sem. Meglátjuk meddig fajul a világvége, aztán majd megyünk tájatnézni.
süti beállítások módosítása